Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Taylor Lautner

2010.03.13

ÉLETRAJZ
Taylor Daniel Lautner 1992. február 11-én Grand Rapidsben, Michigan államban született. Édesanyját Deborah-nak, édesapját Dan-nek hívják. Francia, skót, német sőt még őslakós amerikai (főleg: Odawa és Potawatomi) felmenői is vannak.

Hat éves korában kezdett el karatézni; Fabiano's Karate Iskolába járt Hollandban, Michiganben. Az ezután következő években sorra nyerte a versenysorozatokat.
Majd felkérték, hogy edzzen együtt Mike Chat-tel a hétszeres karate világbajnokkal. Nyolc évesen megkérték, hogy képviselje az országot a 12 évesek és az alattiak korosztáyában a World Karate Association-on, ahol azzal bizonyított, hogy a Junior World Forms and Weapons bajnoka lett, és nyert három arany érmet. Tovább virágzott a harcművészeti körútja: 2003-ban, csak 11 éves volt, első helyezést ért el a világon a NASKA's Black Belt Open Forms-on, Musical Weapons-on, Traditional Weapons-on és Traditional Forms-on és tizenkét évesen három Junior World Championships-ja volt a fekete öve alatt.

Bár nagyon szereti a karatét, őt is utolérte a színészet; hét éves volt, amikor egy színi tanár rábeszélte, a harcművészeti sikerei után, hogy jelentkezzen egy Burger King reklámra Los Angelesben. Bár sikertelen volt a próbálkozás, annyira megtetszett neki ez a tapasztalat, hogy eldöntötte színjátszással szeretne foglalkozni. Hamarosan már, oda-vissza utaztak a családjával az otthonuk Grand Rapids és Los Angeles között szerepek reményében. Tíz éves volt, amikor a családjával átköltöztek Los Angelesbe, mert peljes állású gyirekszínésszé vált.

A karrierje 2001-ben indult el, amikor mellékszerepben tűnt fel A nindzsa árnyéka c. filmben. Ezután feltűnt pár rész erejéig a Summerland, The Bernie Mac Show, és My Wife and Kids c. sorozatokban. Több televizíós műsorban és mozi filmben is voltak kisebb szerepei, beleértve The Nick & Jessica Variety Hour is. A televizíózás mellett sikeres lett, mint szinkronszínész. Elfogadott egy visszatérő szerepet a Danny Phantom c. animációs sorozatban mint Youngblood, de vannak szerepei a]What's New, Scooby-Doo?-ban és He's a Bully, Charlie Brown-ban is. A nagy áttörést számára 2005-ben, tizenhárom évesen, az volt amikor elnyerte a Cápasrác szerepét Robert Rodriguez filmjében a Cápasrác és Lávalány kalandjai 3-D- ben. Három hónapot töltöttek a helyszínen, Austin-ban, Texasban. Hónapokon belül sikeresen felvételizett Eliot Murtaugh szerepére a Cheaper by the Dozen 2. (Tucatjával olcsóbb) c. filmbe, amiben többek között Hilary Duff-fal, és későbbi jóbarátjával Alyson Stoner-rel szerepelt.
2008. októberében, Christian Slater fiat alakította egy televizíós sorozatban a My Own Worst Enemy-ben, amelyet 9 rész után elkaszáltak a készítők.

Ugyanebben az évben Jacob Black szerepében jelent meg a The Twilight Saga: Twilight (Alkonyat) c. mozifilmben, amely Stephenie Meyer azonos című bestseller regénye alapján készült.
A rendezőváltás miatt felmerült a hír, hogy a The Twilight Saga második részének megfilmesítésében, nem ő fogja alakítani Jacobot, mert nem volt megfelelő a testalkata ehhez az epizódhoz. De végül is a hosszú edzések meghozták az eredményüket és megkapta a második részben, a New Moon-ban (Újhold) Jacob szerepét. A további két részben, az Eclipse-ben (Napfogyatkozás), és a Breaking Dawn-ban (Hajnalhasadás) is ő lesz Jacob Black, a vérfarkas megformálója. Továbbá a 2010-ben mozikba kerülő Valentine's Day-ben rá osztották Tyler Harrinton szerepét.

ÉRDEKESSÉGEK, TUDNIVALÓK
Jó barátságban van a 2005-ös The Adventures of Sharkboy and Lavagirl 3-D c. film másik két főszereplőjével, Taylor Dooley-vel és Cayden Boyd-dal.
Imád amerikaifocizni és baseballozni. Szereti nézni az egyetemi focibajnokságot, a kedvenc csapata a Michigan Wolverines.
Van egy húga, akit Makena-nak hívnak.
2008-ban megszerezte a jogosítványát.
Miután befejeződtek a Twilight forgatásai, el kellett kezdenie gyúrni, hogy a The Twilight Saga másik három részében is ő játszhassa Jacob karakterét.
Első lett az Access Hollywood "Top Five Hollywood Abs"szavazásán.
Az amerikai People magazinban 2009-ben bekerült a "100 legszebb ember" toplistába.
Közeli barátságba került Nikki Reed-del és Kristen Stewart-tal; Gishel Rafael-lel és Alyson Stoner-rel viszont a legjobb barátok (BFF).
A Valencia High School-ba jár a 2008/09-es tanévtől. Jelenleg magántanuló.
Tagja a "LA Hip Kids"-nek, ami egy hip-hop tánccsoport, és a "Hot Shots"-nak, melyben jazz-t táncol. Továbbá tagja még a Hart Baseball Program-nak is.
2008-ban szerepelt Cassi Thomson "Caught Up In You" című videoklipjében.

JELÖLÉSEK
2006 ... Young Artist Awards ... Best Performance in a Feature Film (Comedy or Drama) - Leading Young Actor ... The Adventures of Sharkboy and Lavagirl 3-D
2009 ... MTV Movie Awards ... Breakthrough Performance Male ... Twilight

DÍJ
2009 ... Teen Choice Awards ... Choice Movie Fresh Face Male ... Twilight

 

A mappában található képek előnézete Taylor L.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 109365
Hónap: 1266
Nap: 37